Font Size

Cpanel

Eltelt egy év

meszaros karoly polgarmester aporkaTisztelt Áporkaiak!

Magam és a képviselő-testület nevében sok szeretettel köszöntöm a weboldalunkra látogatókat!

Ismét eltelt egy év településünk és önkormányzatunk életében. Nem volt könnyű frissen választott polgármesterként belerázódni a közigazgatási munkába és elmélyülni az önkormányzatiság életében. Úgy gondolom, hogy sikerült az eddigi feladatokat megoldani, új alapokra helyezni településünk és az önkormányzat működésének, szervezésének folyamatát.

Személyes több évtizedes szervezői munkám és tapasztalatom nagy segítségemre van a polgármesteri feladatok ellátásában. Nem örököltem egy nyugodt kényelmes bársonyszéket, bizony néha rázós volt a helyzet.

A képviselő-testülettel egyetértésben - egyöntetű határozat alapján - peren kívüli megállapodás született a DTV Zrt-vel, a 2009 óta fennálló perben. Ennek a fizetési kötelezettségnek a kigazdálkodása érdekében mindent megteszünk.

Ám nemcsak nehézségekről szólhatunk.

A testvériskola után testvértelepülési kapcsolatot kezdtünk kiépíteni Lövéte önkormányzatával és folyamatosan keressük más településekkel is az együttműködés lehetőségét. Ez nem csak az önkormányzat, hanem a település jövője szempontjából is nagyon fontos, hiszen vannak olyan pályázatok, amelyeken csak közösen indulhatunk. A Pest-megyei, Közép-magyarországi régió, mivel Budapesttel egybe számítódik, a legkisebb támogatásban részesül a fejlesztések során. Ezért a legkülönbözőbb pályázaton indult önkormányzatunk. Pályáztunk a Tűzoltó utca-Petőfi Sándor utca felújítására és járdaépítésre, templomfelújításra, 2016. évi rendezvényeink megtartásához támogatásra, melyek elbírálás alatt vannak. Nyertesek az óvoda játszóterének felújítására és eszközbeszerzésére benyújtott, valamint az elektronikus közigazgatási rendszer bevezetésére és eszközök beszerzésére (erről külön cikkben is szólunk) benyújtott pályázataink. Az előző ciklusban elnyert néhány pályázat befejezése és záró elszámolása is a mi feladatunk lett.

Sokan azt hiszik, hogy a hivatalban csak igazgatási munka folyik, de hivatalunk dolgozói nem csak Áporka problémáival, hanem Apaj községgel is egyaránt foglalkoznak és a pályázatok, illetve egyéb szakirányú tevékenységek előkészítésében is részt vesznek. Időközben személyi változások is voltak; új jegyzőnk van, továbbá egy fővel csökkent a hivatal létszáma; a Végh György Közösségi házban a Megyei Művelődési Intézet alkalmazásában látja el a feladatokat a dolgozó. A közmunka program keretében hat főt foglalkoztatunk 90%-os támogatás mellett.

A választások során bizalmat kértünk és kaptunk Önöktől. Munkánk során minden területen igyekszünk ennek maximálisa megfelelni az Önök megelégedésére.

Rendezvények Áporkán 2014. október után

Szüreti felvonulás és Népzenei és Néptánc Találkozó

Márton napi vigaszságok

Lövétei Testvériskola vendéglátása

Mikulás ünnepség

Mindenki karácsonya, a szeretet lángja Áporkára érkezett

2015.

- Nótás találkozó a közösségi házban

- 23. Áporka Napok

- Zenés nyári esték, kerítéstárlat, SZÉKművészeti kiállítás

- Lövétei látogatás

- szüreti felvonulás és Népzenei és Néptánc Találkozó

Mészáros Károly
polgármester

Elektronikus Ügyintézés (ÚJ!)

elugy banner 2

Programok

Április 2017
V H K Sz Cs P Szo
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30
30 Márc. 2017
05:00PM - 07:00PM
Képviselő-testületi ülés
24 Ápr. 2017
08:00AM - 04:00PM
Óvodai beíratkozás
24 Ápr. 2017
08:00AM - 04:00PM
Óvodai beíratkozás
24 Ápr. 2017
08:00AM - 04:00PM
Óvodai beíratkozás

Kisfilm Áporkáról

 

Időjárási adatok Áporkán

sun.rays.cloud
A Biofungi Kft telephelyén elhelyezett időjárás megfigyelő állomás adatait, légnynomás értékek, szélsebesség, stb. itt érhetik el!

biofungi

Tisztelt Lakosság!

A Biofungi Kft. Önkormányzatunkkal együttműködve elindította a "szagbejelentő vonalát". Kérjük amennyiben kellemetlen szaghatást észlel, hívja az éjjel-nappal hívható
06/24-522-620
számot.

 

Elérhetőségeink:

06-24/409-161 
0-630-627-5623
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

2338 Áporka Petőfi Sándor u. 32.

 

 


cimer hatter nelkuli 2

 

Ügyfélfogadás:

Hétfő: 8,00 – 16,30-ig

Szerda: 8,00 – 16,30-ig
Péntek: 8,00 – 12,00-ig
Ebédidő: 12,00 – 12,30-ig