Font Size

Cpanel

Projekt látogatás Áporkán

Áporka Községi Önkormányzat LEADER jogcím keretében 5 314 000,- Ft
támogatást nyert rendezvénysorozat lebonyolítására, melyben szerepelt eszközbeszerzés,
fellépők finanszírozása is.
A rendezvénysorozat a nagy hagyományokkal rendelkező Áporka Napok és
Bográcsos fesztivál 2 napos programjával kezdődött, és a Zenés Nyári Estékkel
(ZNyE) folytatódik, így 2014 nyara Áporkán minőségi rendezvényekkel
lesz megtöltve. A Zenés Nyári esték programok évről évre színvonalas jazz és
komolyzenei produkciók mellett, helyt adnak tematikus kiállításoknak, fórumoknak
is. Végh György munkásságához kapcsolódóan gyermekrajz pályázatot
írt ki az Önkormányzat.
A rendezvénysorozat névadó ünnepségein új nevet kap a Művelődési Ház
(Végh György Közösségi Ház), mely alkalomból lakossági felajánlásból egy
emléktáblát is elhelyeztek, valamint egyik kisebb utca, és közterületet neveznek
majd el Kégl Sándorról. A rendezvények méltó szintű megtartásához merült fel
igényként a Végh György Közösségi Ház számára szabadtéri színpad beszerzése,
kialakítása, melyhez mobil színpadelemeket vásároltak a pályázat keretén belül.
A rendezvényeket civil szervezetek bevonásával bonyolították le, így a rendezvényszervezési
és színpadtechnika költségein túl, más költséggel nem számoltak,
a Közalapítvány Áporka Községért önkéntesei, valamint az Áporkai Székely
Közösség, az Apor Kató Néptánc Ropó Együttes is jelezte együttműködési
szándékát, településük nyári hétvégéit színvonalas programokkal töltötték meg.
A Közalapítvány Áporka Községért, minden rendezvény marketing feladatait,
weboldal, szórólapozás, stb. önkéntesen vállalta, az a pályázat költségvetését
nem terhelte. A rendezvényeken - térítésmentesen - lehetőséget biztosítottak a
Ráckevei Savoyai emlékév rendezői számára információs pont kialakítására.
A program eredményeként a lakosság összefogása, a kulturális és közösségi
értékek erősítése mellett, anyagi helyzetükön is javítani tudtak, a beszerzett
mobilszínpad éves szinten 500-800e Ft-os költségtől mentesítené a települést, és
további programok szervezésére adnak lehetőséget, akár a közösségi ház udvarán,
akár a Kis-Duna partján, akár a sportpályán.
A projekt részeként egy fotókiállítás is helyet kapott a Közösségi Házban,
melyen a 2013-ban alakult Laffert Fotókör tagjainak képeit tekinthették meg a
látogatók.
Augusztus 4-én, szombaton a záró koncertet a nemzetközileg is elismert Ciráda
Zenekar adta, melyre a környező településről is ide látogattak. Napközben kézműves
foglalkozásokkal tölthették az időt a gyerekek szüleikkel, és a három éve
szintén támogatásból épített játszótéren szórakozhattak a kisebbek-nagyobbak.
A rendezvény igen népszerű volt a helyiek körében, igen sokan ellátogattak és
töltötték el kellemesen a szombati napot.
Ráckeve, 2014. augusztus 4.
Készítette:Vincze Viktória

Közösségi oldalak

polgkoszontoxxx facebook yt   

Választás 2024

Elektronikus Ügyintézés

elugy banner 2

Bankkártyás számlabefizetés

 

Elérhetőségeink:

06-24/409-161 
0-630-627-5623
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

2338 Áporka Petőfi Sándor u. 32.

 

 


cimer hatter nelkuli 2

 

Ügyfélfogadás:

Hétfő: 8,00 – 16,30-ig

Szerda: 8,00 – 16,30-ig
Péntek: 8,00 – 12,00-ig
Ebédidő: 12,00 – 12,30-ig